Vendégvélemények

Szabó Zoltán és neje

Kedves Erzsike és Laci!

Így két hét elteltével elmondhatjuk, hogy jól választottunk.
Először jöttünk ebbe a szép fekvésű, rendezett mátrai kis faluba MOFETTA kezelésre. Ha először jár valaki ismeretlen helyen tele van izgalommal, hogy milyen környezetben és körülmények között töltheti el napjait. Megkönnyítette a kezdetet a szíves fogadtatás, a tájékoztatás a lakhelyről, körülményekről és környezetről, így hamar megnyugodhattunk. Itt tartózkodásunk napjait is figyelmesség és kedves gondoskodás kísérte. ( A szobakerékpár sokat segített az egészségi állapot javulásában.) Így otthonosan érezhettük magunkat a vendég centrikusan elrendezett, felszerelt, ízléses szép tiszta környezetben. Sok köszönet érte!

Szabó Zoltán és Szabó Zoltánné Debrecen

 

Zinauer Zsuzsa

Kedves Erzsike, kedves Laci!

Köszönöm, hogy eljöhettem falutokba. Köszönöm, hogy megismerhettelek benneteket, és köszönöm szíves vendéglátásotokat és hogy kedvességetekkel elősegítettétek gyógyulásomat.
Köszönöm, hogy általatok megismerhettem az itt élő embereket, akik idegenként azonnal befogadtak és segítettek amiben csak tudtak.Már szinte elfelejtettem, hogy ilyen emberek is élnek és ilyen közösségek is léteznek. Köszönöm, hogy lehetővé tettétek mindezt és segítségetekkel gyógyulhattam a Mofettás kezelésektől.

Köszönöm! Zsuzsa

 

Szilvi, Imola, Attila, Móni, Joci

Kedves Erzsike és Angéla!

Köszönjük a kedves fogadtatást, régóta nem volt részünk ilyen vendéglátásban. Nagyon örültünk az ajándéknak!
Szuper ötlet volt a társasjáték!
Remek szilveszterünk volt, reméljük nemsokára újra ellátogathatunk ide.

 

Viczián család

Kedves Erzsike és Angéla!

Hálásan köszönjük, hogy ilyen szuper helyet teremtettek. Tényleg minden nagyon tökéletes. Legközelebb is szívesen jövünk hozzátok, remekül éreztük magunkat.
Mindenkinek ajánlani fogjuk ezt a szálláshelyet.
Köszönünk mindent!

Sok szeretettel a Viczián család Orosházáról

 

Erzsi és János

Kedves Erzsike, Laci és ismeretlenül is ismerős Angéla!

Szépet álmodtatok- és sikerült szépen megvalósítani. Gratulálunk- és kívánjuk, hogy legyen sok örömötök benne. Szemet gyönyörködtető, lelket vidámító a ház és a kert.
A szépségen túl kényelmes, praktikusan felszerelt, berendezett az egész ház.
A kedvességetek, stílusotok csak köszönetet érdemel.
Mindent összevetve; ez az a hely, ahová bármikor szívesen jönnénk-és amelyet jó szívvel fogunk ajánlani.
Mindent köszönünk és vissza jövünk!

Viszontlátásra!

 

Betti és Józsi Debrecen

Kedves Anzsi és Erzsike néni!

Köszönjük szépen a vendéglátást, mert itt igazán erről van szó, nagyon sok figyelemmel. És ez a házon is látszik, gyönyörűen berendezett és a szeretettel ápolt kertről nem is beszélve.
A szobák, a konyha és az udvar is mindennel felszerelt amire csak szükségünk lehet. A ping-pong asztal pedig az esti órákban is kellemes elfoglaltságra ad lehetőséget. Még egyszer nagyon szépen köszönjük, hogy itt lehettünk és eltölthettünk itt egy kellemes hétvégét!
U.I: A parádsasvári üveghuta látogatását is nagyon élveztük! Alig várjuk a magunknak fújt whiskey-s poharat! Ezért az élményért is köszönet nektek! 🙂

 

Kaskötő Csilla, István, Gréta, P

Kedves Angéla és Erzsike!

Minden várakozásunkat felülmúlta ami itt fogadott bennünket. A kert csodaszép! Kisgyerekek módjára kutattuk fel sötétben a színpompás lámpásokkal díszített kertet, a gyerekek nevettek, sikongattak, mi velük felfedeztünk. A szobát a 3 éves lányom 2 perc alatt belakta és megkérdezte, ideköltözünk-e.
Az 1 éves kisfiam nagy élvezettel fedezte fel az új környezetet, házon belül és kívül, amíg ki nem kötött a kertészkedésig, amivel órákig lefoglalta magát. A lányom 2 év óta itt aludt először külön ágyban, itt ment egyedül WC-re, annyira komfortosan érezte magát.
Az ágynemű tiszta illata, vasalt keménysége csodaszép álmokat hozott. A mindennel felszerelt, gondozott kertben órákig élveztük az ősz talán utolsó meleg napjait.
Én rettenetesen kritikus ember vagyok, nekem nehéz megfelelni, de így meglepni, még talán sose sikerült, itt pihenni maga a tökéletesség!

Nagyon, nagyon köszönöm, messzire viszem a ház jó hírét!

 

Erzsike Hatvanból

Édes Erzsikém!

Nagyon szépen köszönök mindent amiben segítettetek. Nagyon jó érzés a szolgálatkészségetek, a baráti gesztus, ráadásul ilyen csodálatos helyen ahol az embert körülveszik a virágok, a gyönyörű udvar és a minden figyelmességgel ( ebéd, mozgásérzékelő, egyszóval minden) ellátott vendégház. Bár előbb is tudhattam volna róla. Remélem sikerül legközelebb is eljönni, nemcsak mint mofettás beteg hanem nyaralni, pihenni vágyó ember.

A vendégház üzemeltetéséhez pedig kívánok nektek erőt, egészséget, türelmet és nagyon sok sikert!

 

Otti, Aranka, Márti, Feri Tiszaf

Kedves Háziak!

Köszönjük a lehetőséget, nagyon jól éreztük magunkat, nagyon tetszett az igényes ház és udvar.
Szívesen jönnénk később is.

 

Nánásiék Kecskemétről

Drága Erzsike!

Mindkettőtöknek köszönjük a gondoskodást. Ennek köszönhetően a rossz idő ellenére jól éreztük magunkat. Bízunk benne, hogy még visszatérhetünk és többet gyönyörködhetünk csodálatos virágaidban.
Sok szeretettel kívánunk sikert a vállalkozáshoz és nagyon jó egészséget.

 

Márta és Imre Kazincbarcikáról

Kedves Erzsike és Laci!

Örömmel tölt el minket, hogy megismerhettünk titeket! Barátságos, kedves emberek vagytok. Kulturált, szépen berendezett és karbantartott vendégházat alakítottatok ki, melynek hasznosításához sok sikert kívánunk!

Sok örömet, kevés bosszúságot és jó egészséget kívánunk a következő viszontlátásig is.

 

Ibolya, Timi, Lizus

Kedves Erzsike és Angéla!

Köszönjük szépen ezt az egy hetet amit eltölthettünk ebben a kellemes és nyugodt környezetben. Igazi feltöltődés volt számunkra a nyüzsgő nagyváros után. Tavaly októberben jártunk először Mátraderecskén. Anyukámat kísértem el a mofetta kezelésre. Akkor egy olyan helyen szálltunk meg, hogy én azt mondtam soha többet nem jövök ide. Szerencsére megismerkedtünk Robival aki ajánlotta nekünk a vendégházatokat. Anyuval rögtön meg is néztük. Már akkor tudtuk, hogy ha jövünk legközelebb csak is ide szeretnénk. Minden várakozásunkat felülmúlta a vendégház. Mind a ház, mind a kert kényelme és felszereltsége biztosította számunkra a megszokott otthoni kényelmet, ami nagyon fontos volt nekünk. 2 éves kislányom Lizus is kitűnően érezte magát. Egész nap a kertben játszott ahol teljes biztonságban tudhattam.
Örülök, hogy megtaláltunk Titeket!
Mindig kellemes érzéssel fogunk visszatérni hozzátok mert tudjuk, hogy a mindennapi mókuskerék fáradalmait itt végre nyugodtan kipihenhetjük.
Szeptemberben találkozunk!

 

Forgóék

Kedves Vendéglátó!

A kedvesség csak egy jelző, de a figyelmesség és segítőkészség ami minket megfogott. A vendégház hibátlan és kényelmes, igazán. Sikere így garantált.

Mindent köszönünk!

 

János, Ági

Kedves Erzsike és Angéla!

Először is a kedvességet, figyelmességet köszönöm nektek. Maximálisan meg vagyunk elégedve a gyönyörű házatokkal, minden a helyén van, ezt az érzést kevés helyen tudják megadni. Nyugtató érzés itt lenni és öröm ide jönni.
Igazi vendéglátósok vagytok, így tovább és sok vendéget kívánunk nektek!

Nyáron találkozunk!

 

K.Gyula

Tisztelt Vendéglátóim!

Csend és nyugalom, esztétikus, tiszta berendezés a jól felszereltségről csak szuperlativuszokban tudok beszélni. Legközelebb is ide szeretnék jönni.

Mindent nagyon-nagyon köszönök!

 

B.István

Kedves Vendéglátóink!

Először is köszönet a környezetért és a sok munkáért, amivel ezt megteremtették. Reméljük, hogy ez a lehetőség sokáig fennmarad és ezért kérjük a következő vendégeket is, hogy vigyázzanak rá, mert vissza szeretnénk jönni.